Ma reggel sem láttam, milyen szép az arcodon megcsillanó nap. Csak kába szemekkel figyeltem, ahogy az ablakon átszűrődik a hóval burkolt kert lehangoló képe. Más talán vidáman figyelné ahogy a hópelyhek ringatózva a földre hullanak, nekem most mégis a halál közelségét, a remény nélküli hazugság álruhába bújtatott képét mutatja. Nem lehetek melletted, nem érinthetlek és ez fáj. Fáj, hogy soha nem mondhatom el neked, milyen szerelem bújik szívem mélyén és nem mutathatom meg a világ előtt a bennem lángoló érzést. Te nem tudod. Nem tudod, mi az igazi és őszinte...! Talán nem is tudod meg soha. Persze ezt nem kívánom, de tudom nem én leszek az aki mindent megmutathat neked, aki mindig melletted lehet ha baj van. Őriznélek és nem lehet, ölelnélek és nem bújsz mellém, szólítanálak és nem hallod, csókod elképzelt csupán és mélyen őrzött álom. Nem lehet minden a miénk én tudom de legféltettebb titkaink is egyszer előtörni vágynak és hangos léptekkel taposnak szívünkre. Ma már tudom, nem lehet minden tökéletes, nem lehet minden vágyból valóság.
Az álmok nem mindig teljesülnek, bár küzdünk nap mint nap, de nem lehet minden szerelem szép...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése