Arcomon meghúzódó mosoly
láthatod, nem bújok el senki elől
büszkén vállalom a sorsom
még akkor is mikor minden összedől
Szememben csillog a vágy
láthatod jól, nem titkolom
de lángomat nem zúdítom rád
csak magamban forralom
Mikor legördül a könnycsepp
mélyen szántva arcomon
csak csendben nézed, s nem érted:
miattad fáj oly nagyon
Megtörted szívemet már rég
már nem kérem némán a világot
hogy örök hű kedvesem te legyél
csak lehajtom fejem s vállalom magányom
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése